Doo-wop
A doo-wop története
Doo-wop a 40-es évek afro-amerikai közösségeiben kialakult rhytm and
blues zene egyik válfaja. Népszerűsége csúcspontját az 50-es és 60-as
években érte el. Olyan nagy ipari városok utcáiról indult el ez a vokális
zene, mint New York, Philadelphia, Chicago és Baltimore.
A név eredete
Kezdetben és a hőskorban nem használták még a „doo-wop”
kifejezést. Az 50-es években erre a csak emberi hangokon megszólaló zenére
is a sokkal általánosabb „rock and roll” vagy az R&B elnevezést
alkalmazták. Talán még a „vokális csoport zene” közelítette meg a
legjobban a lényeget. A doo-wop kifejezés nyomtatásban legelőször 1961-ben
a Chicago Defender-ben jelent meg, amikor a rajongók ezt a kifejezést
használták egy koncertre. A doo-wop korszak 1964-es vége után a
hanglemezboltok elkezdtek régi doo-wop lemezeket árusítani és valahogy be
kellett kategorizálni az ide tartozó zenéket. Eleinte a ’régi városi zene’
kifejezéssel írták körül ezt a stílust, hiszen eredete a városokból
indult, de ez a kifejezés sohasem terjedt el igazában.
Az is
bizonytalan, hogy melyik hanglemezfelvétel tartalmazta először a „doo-wop”
kifejezést. Több jelölt is van erre a megtisztelő szerepre: a los angelesi
Carlyle Dundee & The Dundees 1954-es „Never” kórusa énekli, a The Rainbows
1955-ös „Mary Lee” dalában is hallható a „do wop de dadda” és a The Five
Satins 1956-ban kiadott „In the Still of the Night” nótájában már a híres
„doo-wop, doo-wah” refrént éneklik.
Egy időben elterjedt, hogy Gus
Gossert rádió disc jockey használta a stílus elnevezésére először a 70-es
évek elején. Ezt később maga Gossert cáfolta, „a doo-wop kifejezést mások
is használták előttem ez a fajta zene megkülönböztetésére Kaliforniában.”
Később, amikor kizárólag ilyen stílusú lemez összeállításokat
kezdtek árusítani, ezeket már mind a „doo-wop” stílus névvel illeték és ez
használatos ma is.
Lemezfelvételek
1939 és 1964 között megjelent doo-wop dalok számát 30 ezer
körülire teszik a zenetörténészek. Ezek a felvételek elsősorban 78 és 45
rpm lemezeken jelentek meg. Az 50-es években a doo-wop felvételek
elárasztották a rádióadókat, akik a bőség miatt nem is tudták mindegyik
dalt lejátszani. Ezek a dalok csak néhány száz példányban kerültek
kinyomásra. Ezért van, hogy a napjainkban megjelenő válogatás lemezeken
néha valóságos elfeledett gyöngyszemeket lehet találni.
A hetvenes - nyolcvanas évek
Ezekben az években kezdték újra játszani és felfedezni ezeket a
poros, már – már elfeledett dalokat. Nosztalgia TV show műsorok és CD
válogatások tették újra népszerűvé. Nagy Britanniában a Darts együttes
játszott újra néhány klasszikus dalt („Daddy Cool”, „Come Back My Love”).
Több népszerű rock zenész játszott doo-wop vagy doo-wop-szerű dalokat: Led Zeppelin – „D’yer Mak’er” (1973), David Bowie – „Drive-In Saturday” (1973), Billy Joel „The Longest Time” (1983) , Frank Zappa „Fine Girl” (1981), Electric Light Orchestra „Telephone Line” (1977). A Red Hot Chilli 2002-es By the Way albuma több doo-wop stílusú dalt is tartalmaz, a legismertebb talán a „Teenager In Love”, melyet eredetileg Dion and the Belmonts énekelt lemezre.
További információk
Ha érdekel ez a zene, látogasd meg a honlapomat: https://doowop.hu/
